
OKT06 Káptalantóti-Szentbékálla
A tegnapi nagy (1.2.3) hegymenetünk után továbbra is elszántan hiszunk benne, hogy az egész több, mint a részek összessége. A Kéktúra km és pecsétgyűjtései, applikációi
walk with us
Szeretünk járni. Ahogy gyalogolni, menni, sétálni, vándorolni, túrázni is.
Szeretünk menni, mert a járás luxus. Az alacsony költségű, széles körben elérhető testmozgás formájaként a séta sokak számára lenézett, hétköznapi foglalatosság.
Pedig a járás egy méltánytalanul elfeledett kincs. A gyaloglás értékét nem a távolság adja meg, hanem az „az üres hely, amit ki kell tölteni”-mondja Rebecca Solnit. A gyaloglás az az idő, ahol az ember „megtalálja azt, amit nem tud, hogy keres”.
Kevesen vannak, akik megengedik maguknak azt a luxust, hogy kiszakadjanak a mindennapok zajából és rábízzák magukat két lábukra és érzéseikre.
Mikor és hol kezdődődött? Egy lépéssel a Balaton körül, aztán egy másik lépéssel Zemplénben, majd egy újabbal a Mecsekben, folytatódva a Bakonyban, Mátrában meg a Kéken, amely lépések aztán mindegyik séta után önálló ritmussal igazodtak, igazodnak egymáshoz. Ahogy mi is egymáshoz.
Szeretünk vándorolni, mert túráról túrára érezzük, hogy egy erdőben, egy útvonalon töltött idő sokkal többet ad vissza, mint amit befogadni tudunk.
A gyaloglás egy eszköz a saját világunk visszanyerésére, a blogírás pedig az idő visszafordítására.
Szeretünk gyalogolni, mert a vándorlás felszabadít. Az ember kétlábon jár, de tulajdonképpen sokkal gyorsabban repíti a képzelet, sokkal messzebbre viszi élmény, mint maga a táj.
A menés szabadság. A gyaloglás évezredek óta utakat épít. Nemcsak a tájakba, de mindazokba azokba az érzésekbe is, amikkel az arrajárók továbbmennek. Elvisszik magukkal emlékbe, amik aztán be lesznek pecsételve ide-oda, szívvel-lélekkel.
Szeretünk írni is, mert az ember nemcsak jár, hanem felejt is (sajnos). Többnyire csak arra emlékszik, ami valamiért fontos, és amiatt értékes emlék marad.
Számtalan megtett lépés és gyaloglás után rájöttünk, hogy maga a járás mennyire sokoldalú és összetett jelentésekkel bír. Ezeket az élményeket nem lehet csak beszélgetéssel, fényképekkel megörökíteni. Hiszen a túrák alatt a földrajz és az éghajlat, a történelem és kultúra mellett, még a saját képzeletünk, korábbi élményei is összefonódnak.
A vándorlások kész lélektani mesék is. Mindig kiderül, hogy mik azok a képességek, amik továbbvisznek minket, és mik azok amiket le kell tennünk az úton egy odvas fa tövébe, vagy egy sebes patak mohos kövére.
Szeretünk írni, mert gyaloglás közben mind a mozgás, mind a látnivalók intenzíven teszik a dolgukat nemcsak a testben, de az elmében és a lélekben is, és ez az, ami a járást végtelenül inspirálóvá teszi.
A járás és az írás egyszerre eszköz és cél is. Ahogy az is Wandergirlökként, hogy megosztjuk Veletek, hogy mit hozunk magunkkal útról útra.
Járjatok velünk útról -útra,
Klári és Ilcsi

A tegnapi nagy (1.2.3) hegymenetünk után továbbra is elszántan hiszunk benne, hogy az egész több, mint a részek összessége. A Kéktúra km és pecsétgyűjtései, applikációi

A mások által un. férfiasnak nevezett szakaszunk után, mára egy kicsit rövidebb távot terveztünk, köszönjük Cataflan! A tegnapi napszúrás és robotpilóta üzemmódban már nem nagyon

Az ember azt gondolná, hogy ha egyszer jószerencséje miatt egy fagyizóban tölti az éjszakát, akkor aztán vacsorára reggelire extra fagyi gombócók lesznek még reggelire is!

Azt mondják az élet voltaképpen nem más, mint az idő struktúrálásáért vívott reménytelen küzdelem. Hát a mai napon nemcsak a kilométerekkel, de az idővel is

Fonyód Balatonboglár Balatonlelle Nem a napi 110 ezres üdülőnkből indultunk útra elkezdeni a Day 10-t. Fonyódliget irányába. Ár-érték arányban a vendégszeretettel és a figyelmességgel királylányokként

A tegnapi vihar bezavart minket a total kiürült szállásunkra. Kénytelenek voltunk Badacsonytomaj vasárnapi éjszakai életét egy arcmaszkra cserélni. Ma azt húztuk a mantrás borítékból, hogy

Balatonfüred» Aszófő» Udvardi» Vászoly» Zánka » Köveskál Olyan fittipaldik vagyunk ma, hogy Aszófőn még minden zárva, ezért irány Udvari, mert ebédre Vászolyba kell érnünk, hogy

Siófok »Balatonvilágos» Balatonaliga» Balatonakarattya» Balatonkenese »Balatonfűzfői öböl Spoiler: a mai napunk 33 km lett es 43 853 lépéssel és indulásunk óta ma elértük a mágikus

Balatonföldvár» Szántód» Zamárdi» Siófok végig a parti sétányokon, nádasokon és a kerékpáros úton viszonylag egyenletesen sík terepen. Spoiler: Ma 39 733 lépést és 29.4 km-t