Az ember azt gondolná, hogy ha egyszer jószerencséje miatt egy fagyizóban tölti az éjszakát, akkor aztán vacsorára reggelire extra fagyi gombócók lesznek még reggelire is! De az igazság az, hogy Becskén sem a szállásunkon, de még az ABC-ben sem kaptunk kávét. Így reggeli nélkül indultunk neki a harmatos hegynek fel Szanda felé.
Gyönyörűek voltak a reggeli fények és az esti eső utáni lehűlt idő is kedvezett ahhoz, hogy jól tartsuk a tempót, meg a vágy, hogy legyen valami a hasunkban. Szandán a várat az idő és a humán tényezők módszeresen lebontották, de a hiányos romok nem szegik kedvét a túrázóknak, sem pedig az amatőr régészeknek. A szandai vár régen a végvárak láncolatába tartozott, ezért jó időben akár egészen Budáig el lehet gyönyörködni az augusztus 20-i tűzijátékok idejében.
A végvárak helyét ma már átjátszótornyok vették át egy-egy magasabb csúcson, betöltve ugyanazt a funkciót mint a vegvárak egykor, hiszen az öröm, a bánat, a veszély hírei mindenkinek fontos, főleg ha mobilon is elérhető az ember.
Végvár ide, vagy oda, mi már a saját végjátékunkhoz értünk, mire Szandán a jól kiplakátolt Vásárfia kávézóig eljutottunk. Csalódottan álldogaltunk a zárt kapuk előtt reggel fél 9-kor, hiszen messze volt még a 10 óra a nyitásig, de szerencsénkre Gergő észrevett minket és kinyitott. Nem csinált úgy, mintha nem láttott volna minket, se nem mondta, hogy majd 10- kor nyit, hanem igazi, de birodalmára büszke vendéglátóként körbevezetett minket. Láthatólag jó hely és emberismerettel párosul a jó ízlés,hiszen remek üzleti érzékkel bővíti szolgáltatásait évről évre. Kaptunk kávét, házi szörpöt, láttuk az eladásra készített bútorokat, dekorációkat, a téli melegedőt és már magunk előtt láttuk a havas falut és a karácsonyi fényeket így nyár derekán. Valahogy ilyen az, amikor elvarázsol egy hely. A dolgok egyszer csak egy pillanat alatt, valami rendezőelv szerint, megteremtik a maguk világát.
A faluból Terény felé bandukoltunk tovább, a Palóc úton, ahol ugyan nincs pecsételő hely, de kincs annál több. A Cserhát csodálatos lankás dombjain a Palóc út részét képező falu Terény , ami akár skanzen is lehetne, de szerencsére nem az. Terény él. A Csipkemúzeumig és annak kávézójáig eljutva nagyon jó lett volna enni is már, és a házigazda nénink szuper tojáskrémet, házikenyeret és zöldségeket tett élénk, barackszörppel. Büszkén mesélt a helyi biógazdasággal való együttműködésükről, és a terényi csipkemúzeum történetéről, miközben ettünk. Elmondta, hogy mennyire hisznek benne és fontos szempont a vendéglátásban, hogy az ideérkezőket házias ízekkel fogadják, és emellé megtanítsák a Hunnia csipke történetét a jövő generáció részére.
A Hunnia csipke, arról híres, hogy tulajdonképpen debütálása az 1935- os Brüsszeli világkiállításhoz kötődik, és Fáy Aladárné született Edvi Illés Gizella alkotta meg. A hölgy már gyermekkorától kézimunkázott és bántotta a felsimerés, hogy a magyar lányok, asszonyok csupa külföldről jött minta alapján készítették csipkéiket, kézimunkáikat. Ezért elkezdett azon gondolkodni, hogyan tud magyar motívumokra épülő csipkéket alkotni, amelyek ötvözetei a különböző magyar vidék díszítő motívumainak. Terény másik híres szülötte Szent – Györgyi Albert, akinek szobra is van a faluban, és Szegeden teljesítette be hívatását, amiért aztán Nobel díjat kapott. Míg a temető felé bandukoltunk Cserhátsurány irányában, azon bezsélgettünk, hogy vajon mostanában milyen esélyei lehetnének egy terényi fiatalnak? Eljutna-e innen Szegedig is?
A Kéktúra ezen útvonala igazi dzsumbujba szaladt, ezért reméltük, hogy ezzel párhuzamosan haladva ugyanoda jutunk. És valóban megtörtént a csoda, a párhuzamosok egyszer csak találkoztak és már a hétágra tűző napon kúsztunk le Cserhátsurányba, ahol a Flamingo presszóban kicsit tovább hidrataltuk magunkat a szarvasbőgéses plakát alatt, várva az enyhülést . Így délután feltört lábakkal és kamionosra égve minden lelkesedés nélkül haladtunk Nográdsipek felé. Mivel szállást a környéken nem találtunk, és meleg is volt, alig vártuk már, hogy off road üzemmódba tegyük magunkat, és eljussunk Szécsénybe, a mai szállásunkra.
A buszút kicsit lehűtött minket, a Gesztenyés vendéglőben szó nélkül hörpintettünk fel 1 liter szódát mielőtt szóhoz jutott volna a pincér. Szécsény szintén a Palóc út része, de igazából sokkal bájosabb kisváros, mint pl. Balassagyarmat. Ugyan sokkal több lehetőség itt sincs, de a kastéllyal és az az angol parkkal együtt, valahogy hangulatosabb benyomást kelt.
Holnap reggel busszal térünk vissza Nogradsipekre, ahonnan aztán Hollókőn at Felsőtoldig meg sem állunk. Míg ezeket írjuk a szállásunkon a lépcsőn pihegve nézünk magunk elé, a tulajdonos meg csak annyit vet oda, “jó útat tettetek meg lányok, igazi férfi munka volt!” Azóta is ezt emésztjük.
Járjatok velünk!
Klári és Ilcsi
#wandergirlwalks
