Bár az albán hegyek lábát két tenger is mossa: az Adriai és a Jón, és a napsütéses órák száma is több mint 300, de Vlora megyén belül a déli Sarandai térségben az idei hideg tél után még nem igazán melegedett fel egyik tenger sem április elejére. Állítólag idén ez igen szokatlan.
Albániára földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a mediterrán éghajlat jellemző, vagyis az enyhe teleknek és napsütéses nyaraknak köszönhetően minden évszakban új helyeket fedezhetsz fel, és új kalandokra indulhatsz, évszaktól függetlenül. Vasárnap egy nappal korábban szakadó esőben indultunk Durresbol a Llogarai- hágón át, ahol igencsak esett a jeges eső és néhol még havazott is. Viszont jó hír, hogy Sarandán azóta is hétágra süt a nap minden nap.
A Balkán-félsziget délnyugati részén található Albánia földrajzi elhelyezkedése kedvező, csak nehezen megközelíthető, mivel északnyugaton Montenegró, északkeleten Koszovó, keleten Észak-Macedónia és délen Görögország határolja és kb 78 km-re fekszik Olaszország közelében, az Otranto-csatorna mentén. A Korfuval (Görögország) szemben kb. 80 mérföldre elhelyezkedő Saranda városát többnyire egynapos kirándulók látogatják (komppal alig 2 óra az út Korfu repülőtéréről, ahonnan külön taxik indulnak a kikötőbe), akik többnyire azért érkeznek, hogy itt élvezzék ki egy tengerparti város minden lehetőséget kicsit kényelmesebben és megfizethetőbben, mint Görögországban.
Azt mondják, hogy Saranda az albán riviéra gyöngyszeme a Jón-tengernél. Nyilván akadnak, akik vitatkoznak ezzel, mert Albánia számos természeti erőforrást, turisztikai látványosságot és történelmi ritkaságot kínál „Európa rejtett gyöngyeként. Saranda egy régi-új város gazdag múlttal, sokrétű jelennel és remélhetőleg ígéretes jövővel. Az új rendszernek köszönhetően Saranda a pihenés és rekreáció kedvelt központja lett az elmúlt években, emellett fontos turistaközpontjává is vált Albániának. Az igazi turisztikai szezon Albániában július és augusztus hónapokra esik. Viszont most készül fel rá mindenki.
Most április közepén a helyiek még télikabátban üldögélnek a teraszokon és a korzón. Mivel jobb úton lenni, mint várni, ezért autóval és kisebb társasággal elindultunk a szertartásos reggeli kávé után a Lukove felé. Tegnap naplementében jöttünk le erről az igencsak szerpentines és meredek hegyi útról, ma napközben jobban látható, hogy alattunk az olajfák hogyan nőnek az égig. A most még alig járt utakon öszvérek és német lakókocsikban utazók mellett haladunk el. Lent a parton (Lukove Beach) vadlovak legelésznek. Végül is ők itthon vannak, több, mint idilli, ahogy az enyhülő tavasz életre kelti a tengeri panorámát, és csak elképzelni lehet a nyári változatos növényvilágot, ami most még csak éppen hogy zöldelni kezdett.
Ha van erdő és hangfürdőzés egyéb rekreációs tevékenységek mellett , akkor a beazonosíthatatlan árnyalatú azúr és türkíz színű hullámok nézése is felér egy speciális gondűző szeánsszal. Igen, igen legyőzött minket a hullámok hangja és a nap ereje, hideg víz ide vagy oda, hajrá lerúgott cipők és a felgyűrt nadrágszárak, vacogó fogak, de megvolt az idei első tengeri mártózás is.
Visszafelé már egy másik úton, Nivice felé indulunk vissza Sarandaba. Nivice elsőre egy újabb cuki kis hegyi falunak tűnik, úgy 750 méter magasan a hegyoldalba kapaszkodva, amelyről messziről jött emberként azt gondolnánk, hogy hála a hegyi levegőnek megőrizte természetes, nyugodt ritmusát.
A felújított templom és az iskola képével meghitt ki falunak tűnik, romantikus vidéki bájjal. De, mint minden történetnek, ennek a falunak is van néhány fehér foltja az emlékezésben. A főterén álló minimalista háborús emlékmű magányát csak a szomszédban álló hatalmas platán fa alatti csend sem nyomja el.
Mint a helyiek elmondták a falu hírös fája több száz éves, és mindig is fontos szerepet játszott a falu életében. A falu tere is úgy van kialakítva, hogy a platánfa alatt mindenki megpihenhessen, kibeszélhesse gondját-baját. Adjon -vegyen azoktól, akiknek van és osztozzanak azzal, akinek nincs.
Nivice és Lukove az oszmán időszakban különleges félautonóm státuszt élvezett. Azonban a történelem nagyura, 1798-ban Lukovét és a Himarától délre fekvő régió szomszédos falvait megtámadta és kifosztotta Ali pasa.
1798 húsvétján ortodox lakosokat mészároltak le a falvakban, és a térségben a helyi lakosság tömeges iszlamizálódása következett egészen a 19. század végéig, amikor ismét görög elemi iskolák kezdtek működni nemcsak Nivicében, de a környező falvakban is.
A fa pedig nőttön nőtt, évről évre, generációról generációra, mígnem a ll. Világháború alatt a falu kiemelt célpontja lett a németeknek, többször bombázták a szomszédos hegyekről németek éjjel és nappal is, de nem nagyon volt hova bújni, mígnem az utolsó alkalommal a platánfa felfogta az egyik ostrom becsapódását , megmentve a főtéren lévő boltokat és a szomszédos lakóházakat.
A fa sérülését az egyik helyi mesterember hálából kitisztította és belülről kövekkel bélelte ki a törzsét, hogy tartása megmaradjon a fának. Azóta eltelt 77 évben a platán még sok mindennek volt tanúja az akkor még népesebb falu életében. Például annak is, hogy a templomot a falu mozijának alakították át a kommunista évtizedekben. Meg annak, hogy újból templomként várja az oda betérőket, messziről hazalátogatókat és turistákat egyaránt. A többszázéves platán pedig csak néz, vár és reméli, hogy a 2018-ban elindult „100 falu program” révén valaki lehetőséget lát abban, hogy helyi értékeket mentsen, helyi munkáért fizessen, megtartva a vidéki élet lehetőségeit a régi kövek és falak között. A „100 falu program” az Integrált Vidékfejlesztési Program része, és a kezdeményezés célja, hogy az adott régióban támogassa az infrastrukturális, gazdasági és fenntartható turizmusfejlesztést, többek között olyan utak építését is ösztönzi, amelyek olyan településekre vezetnek, amelyek korábban nem voltak megközelíthetőek. De pályázatok valahogy itt sem úgy működnek, ahogy a nagykönyvekben meg van írva, így akadnak félkész megoldások.
Utunk kora délután egy, a főtér mellett álló tavernaban , Taverna muzhaqi-ban ért véget. A helyi kukoricás kenyér, mellett friss és érlelt sajtokat kaptunk, persze rakit, olivaolaj és bogyókat, valamint faszénen sült csirkét, malacot és kecskét.
Sarandaról érdemes kitérőt tenni, és felkeresni Vlora megyén belül 100 falu program bármelyikét, hogy ne csak lássa az „igazi” Albániát, hanem meg is tapasztalja.
