A tavasz, az agyag és a 40
Mit lehet tenni a tél ellen? Várni kell a tavaszt, mondta Jókai. És hogyan lehet legjobban várni? Hát úgy csinálni mintha már az volna, amíg igazándiból is itt lesz! Tegnap óta már biztos, hogy ez a tél sem tart örökké, és az idei tavasz sem marad el.
A Bakony minden évszakban gyönyörű ( a Jakab utakon már megtapasztaltuk), Zircre a Bakony fővárosába azonban most még hivatalosan télidőben indultunk, hárman. Tanulva a nyári repülő izékék inváziójából (Eger , Hollókő a patak parti utakat mostanában inkább télvíz idejére terveztük (Pilisszentkereszt , bízva abban, hogy amíg kint sikítóan hideg van, addig őlégységük sem nagyon repkednek a szánkba, orrunkba, fülünkbe.
Zircre egy Covid időszakához képest már majdnem tele busszal indultunk Pestről, amikor Csákváron ehhez a létszámhoz pluszban felpréselődött egy 30 fős társaság. Abszurd volt nézni az első sorban lezárt üléseket, miközben a sofőr mellett is fürtökben állt meg az állva utazok sora. Bár Zircen a lezárások miatt zárva lévő intézmények miatt sok időt nem töltöttünk, a vasútállomás pecsételő helyén újabb csapatokkal találkoztunk, akik szintén erre az útra kerekedtek fel. Bátraké a szerencse, a kevésbé kitartóké pedig pálinkásüveg.
Miki itt kapta kézhez az első igazoló pecsétjét arról, hogy vagy 2021-ben vagy ő találta meg az utat, vagy az út talált őrá a turizmus közel féléves kényszerszünete alatt. Míg a ködbe vesző műúton életben értünk be Nagyesztergárra , addig a ködös falu végén lévő bolt előtt, két sörébe, kétkézzel erősen kapaszkodó Lacitól megtudtuk, hogy bár nem látszik, de már itt van a tavasz és menni kell a kertbe.
Míg ő elment ásni, addig mi boldogan ittunk egy helyi iriskávét ( presszókávéba trükkösen Irish kávé ízű kapszulás tejszínt csepegtetnek) továbbá invitáltak, hogy ha vége ennek az őrületnek, akkor majd meg is szállhatunk a fenti vendégszobákban.
Nagyesztergár és Bakonynána között a Gaja patak mentén az agyagos sártengereket kerülgetve a lábunk alatt éreztük, hogy ez patak többet is tudna. A korábbi leírások szerint errefelé egykor régen, hatalmas mocsarakat táplált a Gaja patak, amelyek természetes akadályt képeztek a tatárjárás idején, de talán ezen az úton bandukolva minden esősebb időben erre lehet számítani.
A susnyások mögött azonban nemcsak közhulladék, de gondozott földterületek is vannak, így botlottunk bele egy omladozó épületbe is, amit aztán egy Veim-puszta maradványként azonosítottunk az online archívumban (na nem a graffitik miatt, hanem az ablakok téglaberakásai miatt volt gyanúsan újkori).Itt az erdő közepén félúton, még a 60-as évek közepén is majdnem kétszáz ember élt, a majornak volt boltja, italboltja, tagiskolája, orvosi rendelője, majd 1966-ban nem kis költséggel bevezették a villanyt is.
Ezután 1970-ben az itteni ágazatot felszámolta a helyi gazdaság (centralizáció) , és megkezdte az emberek elköltöztetését. Viva urbanizáció! 1972-re már csak 18 család élt itt, de végül ők is elhagyták a helyet. A leírások alapján az épületek maradtak a pusztán, de idővel azok is romba dőltek. Nagyesztergár tekintélyes múltra visszatekintő külterületei mára megszűntek lakott helynek lenni, de a régi villanypóznák alatt mi is bokros, benőtt halmokat láttunk a több összeomlott ház emlékeként. Szerencsére a kisebb madarak imádják lakni ezeket a cserjés részeket.
Azt mondjak kétszer ugyanabba a folyóba nem lehet lepni, nade amíg az életet értelmét kanapé bölcsességgel agyagos bakanccsal a mozgó kövek és lerakott gallyak között kerestük, addig mi a patak fölött háromszor is… átrepültünk. Ecce Homo.
Teaszünetünket a szintén a fagyos, de már olvadó patakparton tartottunk, mert hívogatóan ZEN hangulata volt, és cserébe egyre több hóvirágot láttunk a lábunk alatt. Árad a csí, éled a föld, a madarak csiripelnek. A tavasz újabb 17 pillanata.
Bakonynána csodás kis turistagyöngyszem, ahova erre a hétvégére is több üzleti utat szerveztek ide, mert nemcsak a Római Fürdő felé vezető út parkolója volt tele, hanem fogadóké is.
A völgy hűvöse felgyorsította a lépteinket, de Jásd felé még megálltunk a kálvária dombnál, hogy vajon mit mondanak nekünk az üres padsorok és a lakatra zárt szent kút.
Miki, aki érdeklődően és kitartóan végigcsinálta velünk az első kéktúrárjának szakaszát, 36 ezer lepéssel, azt mondta, hogy szerinte a 40 lesz a varázsszám, mert így hamvazószerda után jön a 40 napos a böjt, meg régebben 14 nap helyett 40 napos volt még a karantén is. Persze a stopposoknak 42, de az 5% – os hibahatárban az is benne van.
Jásd szombat délután négyre teljes ködbe, karanténba és álomba merült, újra magára húzta a hegyi hideget, ahol se bolt, se kocsma, és még a falu „Vígasz” szobor orra is rozsdásan csepegett, hogy “Nincs tavasz tél nélkül. Nincs élet halál nélkül.”
Azt mondjak, hogy aközött amit meg tudnánk tenni, de nem teszünk és aközött, amit meg tudnánk tenni és megteszünk, egy egész világ húzódik. Valakinek 40 nap, valakinek 40 év kell, hogy át tudjon menni a múlt és a jelen két világa között, önmagában viszont mindegy is, mert nem az idő gyógyít, csak az, amit az idővel teszünk.
Mi 2021-ben is járunk tovább! Járjatok Ti is!
Klári és Ilcsi #wandergirlwalks
