A tegnapi hegyi és lelki magasságok és mélységek után fitten indultunk egy kisebb húsvéti élménybeszerzésre a Csepregipékség-hez , ahol biztatóan hosszú sor várt az ünnepi kalácsra. Ennyi ember nem tévedhet! Soproni Zoltán pékségének Babusgatós kenyere a 2018-as KenyerlelkeFesztiválon 2.helyezett volt. A kőszegi húsvéti piac viszont nem sokat kínált a későn érkezőknek. Úgy tűnik 12 óra egyhuzamban egy városban elég sok mindent megmutat magáról.
Mindketten jártunk már Kőszegen korábban, más más korokban, és nagyon furcsa megtapasztalni egy város lejtőn álló életgörbéjét. Ezt az érzést nemcsak az Arany Strucc üres cukrászdájánál és gagyi, műízű krémesénél éreztük. Az önfeláldozó várvédők, a barokk stílus, a határmenti iskola, a hidegháborús kémregények és olvasmányok helyszíneként egy rendkívül kiszolgáltatott, zárt közösség hősi képe maradt meg bennünk, ahova engedély nélkül nem volt belépés, ahova különbuszokkal jártak KISZ táborokba az arra érdemesek, és a hegyi levegős szanatóriumba csak azoknak volt beutaló, akik megérdemelték. Most 30 évvel a felszabadulása óta, mintha meg mindig keresné önön identitását a világban.
Valahogy úgy esett, hogy Kőszeg határában Ottlik Géza ’Iskola a határon’ című könyv alapjául szolgáló intézmény – ma Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény – kicsit lepukkant angol kertjébe néztünk be utoljára, ahol kézzelfoghatóvá vált a lehetelenül lassan múló idő. Valahol az Ólmodi út és a fenyves után, a régi államhatár mentén, egy vonalzó egyenes szolgalmi úton haladva azon lamentáltunk, hogy vajon hol húzódnak a határok? Földrajzilag, fejben, lélekben? Hol erősebbek? Mi a fontosabb a képzelőerő vagy az ismeret?
A 30 éves évforduló emléke ismét szembejött velünk, hiszen a volt államhatár, egy kopott felirat szerint ma magán út és vadászterület. De ahogy Eisenhower hidegháborús, vonalzóval tervezett autópálya rendelete kicsinálta az Egyesült Államokban a 66-os utat, az “Utak Anyjá”-t, az amerikai álom és szsbadság egyik megtestesítőjét, úgy tűnik ennek a régiónak is megváltozott az élete attól, hogy már nem vezet vonalzóval húzott egyenes út határtól határig.
Az egyenes vonalú egyenletes mozgásunk monotonon ritmusát a nem iható vizű Őz kút felé szakítottuk meg, ahol olyan izgalmas kalandban részesültünk, hogy a valós életben is talalkoztunk a Geokalandorok kal. Köszi OKT csoport a lehetőséget arra, hogy összehoz embereket.
Mivel elég meleg volt és továbbra is nagy a szárazság, a poros az úton a Hubertus képoszlopnál megpihentünk egyet, mert friss és iható forrásvízig még a Tömördhöz közeli Gradics forrásig kell még menni.
Az un. Ilona szobor tövébe kipakolt egyre sűrűbb lakossági szemét és építési törmelék jelezte útját, hogy hamarosan elérjük a falut. Ahol egyéjszakás szállásunkat az önkormányzat egyik vadi új, cuki kis apartmanjában sikerült megszerezni. Viszont sajnos, kiderült, hogy a faluban Tuborg sörös Harley Davidson installáción kívül nincs se bolt, se kocsma, viszont a buszmegállóban központilag szól a Retro Rádió és cukik a falu image-t megdobo husveti nyulak.
Hogy vacsorázni tudjunk Csepregre kellett bebuszoznunk. Szerencsére még járt a busz. Csepregen a csendes Nádasdy – Scholler kastély romjai mellett, világító szökőkutat őrző söröző fiatalokon kívül sok nézni való nem volt, de szerencsére a Hangya étterem kitett magáért.
33500 lépéssel nem ez volt sem leghosszabb utunk, de ma nagyon ráérősen jártunk. Örültünk a jó időnek, a csendességnek és a töltekézésnek, hiszen minden olyan viszonylagos. Az erő és az erdő húsvétkor is velünk. Holnap meg irány Szeleste.
Járjatok velünk!
Klári és Ilcsi
#wandergirlwalks
