Senkiföldjén, vagyis aminek több gazdája van, annak senki sem viseli gondját.
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a többnapos túrák második napjai minden alkalommal éppen azért jelentenek kihívást, mert a második napon vannak. Az első nap kalandjai mindig a ráhangolás és a kezdeti izgalmakkal párosulnak, míg a második napon a megtett kilométerek és a hátizsák súlya alatt sokkal nehezebben múlnak a kilométerek. Ma, az OKT- 2es szakasza a 2.napon különösen nyűgősen telt, Bögötétől Kisvásárhelyig megtett 30 km nem került be a kedvencek közé.
Azt mondjak, hogy bizonyítottan az emberi test a legalkalmasabb a hosszú távú gyaloglásra az élővilágban. A távolsági túrázók gyakran hangoztatják, hogy hetek múlva kezdik el érezni igazán a nyomvonalat és a „megállíthatatlan túraláb”érzése is ennyi idő után tud kialakulni. Persze arról még nincs hír, hogy vajon van-e hivatalosan aszfaltos láb, de úgy érezzük nekünk mára az is meglett! A 8-as úton a szuper kedves reggelink után a Szajki-tavak Strandjáig aszfalton baktattunk, és mivel még reggel volt, szerencsére viszonylag kevés autótól kellett félreugranunk.
A Szajki tavak strandos, kiépített része abszolút turista szpot ősszel is, a hely a természettel együtt lassul le, mert a bezárt büfék azt bizonyítjak, hogy nyáron erre sokkal nagyobb élet van. Az utolsó nyitvalévő büfésnénitől ekkor vettük komolyan azt az intelmet, hogy mostantól már nem fogunk lakott településen menni, sem üzletet találni. Ezzel a lendülettel hívtuk is azonnal a kisvásárhelyi szállásadónkat, hogy venne- e nekünk valamit a keszthelyi piacon, hogy legyen mit ennünk este, amikor megérkezünk.
Hát ja, az ember lánya szereti az izgalmakat, ha nem talál érdekes eseményeket, akkor gyárt magának. Az ötvösi pecsételőhelyig, ami tulajodonképpen egy fa az erdő bejáratánál, nemcsak megyehatárokat léptünk át, Veszprémből Zalába, de a monotontűrő képességünk határát is.
A tegnapi ködben szerzett erdőfürdőzés élményei után, a mai lapos, dzsindzsás, saras és elhanyagolt erdei ösvények, az aszfaltos utak és a száguldó autós forgalom elől ugrálások kivertek a türelembiztosítékot.
Ezen a három megye senkiföldjén több, mint 15 km-es szakaszon nem volt sem pihenőhely, sem megállásra késztető látványos pontok sem. Nem álltunk meg sehol, csak mentünk a vonalzók mellett meghúzott vonalak és keretések mentén, miközben hangosan emlékeztettük magunkat arra, hogy ne felejtsuk el, hogy ez a szakasz most erről a tanulásról szól, arról, hogy az élet nem mindig vidámpark, viszont itt vagyunk az úton és nem máshol.
Mire a földúton hátulról beértünk a faluba örömmel láttuk, hogy a kisvásárhelyi Kéktúra Vendégház 2×2 ágyas szállásunk tiszta, korrekt, de tényleg igaz rá, hogy ez is senkiföldjén, mindentől távol van.Se bolt, se kocsma.
Kisvásárhelyen, hasonlóan a tömördi szállásunkhoz, ez is egy önkormányzati fenntartású ház, vagyis a Kéktúra Vendégház bevételei hozzájárulást jelentenek a falu mindennapi működéséhez.
Szerencsére Zalaszentgrótról a Fiáker Étteremből vállaltak házhozszállítást, mert a piacról kapott fél kiló krumplival és 6 tojással valahogy nem jutottunk előrébb az üres konyhában. Így viszont egy órán belül már forró levest kanalaztunk.
A holnapi óraátállítás után Sümeg felé indulunk, már most tele hurrá optimizmussal, hiszen út egy cseppet sem unalmasnak hangzó 4kmes szakasszal kezdődik, igen, igen jól gondoljátok egy aszfaltos és forgalmas műúton.
Azt mondjak, hogy az unalom a tehetetlen éberség nagyon kellemetlen, a kielégítetlenség érzésével járó állapota,amiben az a rossz, hogy a teljes fásultság és motiválatlanság állapotát érhető el benne.
Hát az OKT 2es szakasz második napja végére az is kiderult, hogy az unalmat be is lehet váltani. Hiszen azzal, hogy megtettük ezt a bődületesen monoton szakaszt, mostantól Wandergirls go Iron ladies, vagyis kierdemeltük a Vas megyei jelvényt, mivel bizonyítottan teljesítettuk az Írott-kőtől Ötvösig tartó összes szakaszát. Hurrá!
Járjatok velünk!
Klári és Ilcsi
