
OKT12 Piliscsaba-Dorog
Vannak dolgok, amiket nem kell erőltetni. Vannak dolgok, amik jönnek maguktól. Vannak, amiket nem láttunk jönni. Ilyen volt a szombati túránk is, amelyen a 13.szakaszt
walk with us
Szeretünk járni. Ahogy gyalogolni, menni, sétálni, vándorolni, túrázni is.
Szeretünk menni, mert a járás luxus. Az alacsony költségű, széles körben elérhető testmozgás formájaként a séta sokak számára lenézett, hétköznapi foglalatosság.
Pedig a járás egy méltánytalanul elfeledett kincs. A gyaloglás értékét nem a távolság adja meg, hanem az „az üres hely, amit ki kell tölteni”-mondja Rebecca Solnit. A gyaloglás az az idő, ahol az ember „megtalálja azt, amit nem tud, hogy keres”.
Kevesen vannak, akik megengedik maguknak azt a luxust, hogy kiszakadjanak a mindennapok zajából és rábízzák magukat két lábukra és érzéseikre.
Mikor és hol kezdődődött? Egy lépéssel a Balaton körül, aztán egy másik lépéssel Zemplénben, majd egy újabbal a Mecsekben, folytatódva a Bakonyban, Mátrában meg a Kéken, amely lépések aztán mindegyik séta után önálló ritmussal igazodtak, igazodnak egymáshoz. Ahogy mi is egymáshoz.
Szeretünk vándorolni, mert túráról túrára érezzük, hogy egy erdőben, egy útvonalon töltött idő sokkal többet ad vissza, mint amit befogadni tudunk.
A gyaloglás egy eszköz a saját világunk visszanyerésére, a blogírás pedig az idő visszafordítására.
Szeretünk gyalogolni, mert a vándorlás felszabadít. Az ember kétlábon jár, de tulajdonképpen sokkal gyorsabban repíti a képzelet, sokkal messzebbre viszi élmény, mint maga a táj.
A menés szabadság. A gyaloglás évezredek óta utakat épít. Nemcsak a tájakba, de mindazokba azokba az érzésekbe is, amikkel az arrajárók továbbmennek. Elvisszik magukkal emlékbe, amik aztán be lesznek pecsételve ide-oda, szívvel-lélekkel.
Szeretünk írni is, mert az ember nemcsak jár, hanem felejt is (sajnos). Többnyire csak arra emlékszik, ami valamiért fontos, és amiatt értékes emlék marad.
Számtalan megtett lépés és gyaloglás után rájöttünk, hogy maga a járás mennyire sokoldalú és összetett jelentésekkel bír. Ezeket az élményeket nem lehet csak beszélgetéssel, fényképekkel megörökíteni. Hiszen a túrák alatt a földrajz és az éghajlat, a történelem és kultúra mellett, még a saját képzeletünk, korábbi élményei is összefonódnak.
A vándorlások kész lélektani mesék is. Mindig kiderül, hogy mik azok a képességek, amik továbbvisznek minket, és mik azok amiket le kell tennünk az úton egy odvas fa tövébe, vagy egy sebes patak mohos kövére.
Szeretünk írni, mert gyaloglás közben mind a mozgás, mind a látnivalók intenzíven teszik a dolgukat nemcsak a testben, de az elmében és a lélekben is, és ez az, ami a járást végtelenül inspirálóvá teszi.
A járás és az írás egyszerre eszköz és cél is. Ahogy az is Wandergirlökként, hogy megosztjuk Veletek, hogy mit hozunk magunkkal útról útra.
Járjatok velünk útról -útra,
Klári és Ilcsi

Vannak dolgok, amiket nem kell erőltetni. Vannak dolgok, amik jönnek maguktól. Vannak, amiket nem láttunk jönni. Ilyen volt a szombati túránk is, amelyen a 13.szakaszt

OKT13 Piliscsaba » Zsíros hegy » Mariaremete » Hűvösvölgy távolság 22,5,km kb. 6 óra alatt. Ahogy elérkeztünk az utolsó hetébe az évnek, félretéve a feladatokat

A tegnapi nagy (1.2.3) hegymenetünk után továbbra is elszántan hiszunk benne, hogy az egész több, mint a részek összessége. A Kéktúra km és pecsétgyűjtései, applikációi

Van amikor előtőr az az elgondolkodtató kérdés, hogy járni jobb vagy a járásról olvasni? Nekünk az írás vagy az olvasás előnye az, hogy miután egyszer

Az ember azt gondolná, hogy ha egyszer jószerencséje miatt egy fagyizóban tölti az éjszakát, akkor aztán vacsorára reggelire extra fagyi gombócók lesznek még reggelire is!

A tavaszi első Kéktúrás (OKT1) etapunkat úgy döntöttunk, hogy nem Sárváron folytatjuk, ahol abbahagytuk, hanem a Mátra szakaszait járjuk le, abból kiindulva, hogy nyáron a

A völgymagányába ragadt Városlődön egész éjjel esett, szerencsére a katicák az esőre valamelyest lenyugodtak reggelre, nemúgy a háziak. A hétfő reggeli indulásunk egy szörnyű és