OKT13 Piliscsaba » Zsíros hegy » Mariaremete » Hűvösvölgy távolság 22,5,km kb. 6 óra alatt.
Ahogy elérkeztünk az utolsó hetébe az évnek, félretéve a feladatokat (hátha megoldódnak maguktól) , újra inkább járni mentünk egyet a hétvégén.
Hiába, no ez az OKT13-as szakasz valahogy nem adta magát könnyen, elsőre amikor ezt a távot terveztük, akkor csak úgy elindultunk Dorog felé lejárva 12-est, a piliscsabai pecsételés után. Az év vége miatt, vagy mert nem szeretjük nyitva hagyni a dolgokat, eldöntöttük, hogy csakazért is lezárjuk a 13-ast! A kérdés csak az volt, hogy a mumus vagy a misztikus 13-as lesz ez a szakasz a Hűvösvölgy felé.( (a számmisztika korában nemhiába nincs 13.emelet az USA-ban.)
A Balaton Camino, az Erzsébet , a Mária és Jakab útak lejárása után, idén tavasszal úgy döntöttünk, hogy elstartolunk a Kéken Velemből. Azóta a nagykönyvben írtak alapján 269 km-en 7 szakaszt teljesítettünk, 34 pecsétet gyűjtöttünk, és hivatalosan a negyedénél tartunk. Szerintünk elég jók vagyunk. Nem csak azért, mert nincs meg tele a füzetünk (szóval még járhatunk egy jó darabig az úton) , de nem is üres!
Eddig minden útnak megvolt a saját hangulata. Nemcsak azért, mert a tavasz, a nyár, az ősz és a tél más-más ritmust ad a lépéseinknek, hanem a táj, a vidék is elég meghatározó az út hangulatában. Az útak lejárása alatt a tájnak és a túrázóknak egyaránt egymásra kell hangolódniuk. Nehéz dolog ezt télen. Amúgy Neked mi a kedvenc évszakod?
Mégis valami nagyszerű élmény megélni, ha valami különleges érzes alakul ki bennünk attól, amit éppen akkor és ott látunk magunk körül, igen akár télen is. Mit mesélhet a téli erdő? Hiába járjuk együtt a szakaszokat, érdekes felismerés és megtapaszatalás, hogy hogyan éljük meg, hogyan hatnak ránk és mit jelent nekünk, nekem vagy neked ugyanaz a táj, ugyanaz a táv.
Sokszor mondják, hogy a modern ember már nem érez együtt a természettel, nem része annak. Hát, a Zsíros- hegy szélcsatornájában járva mindenki két kézzel kapaszkodott a sapkájába, és a botjaiba. Tadám, igen, ezen a túrán – félretéve a sokéves kételyeinket a túrabotokkal szemben- már beszereztünk okoska botocskákat. Lefele menet és a Remete-barlangnál a patak átugrásnál tök jól jöttek, bár igazság szerint még szokni kell őket!
Mondhatnánk, hogy téli erdő ide, hideg szél oda, a túrázásnak igenis van környezetpszichológiai hatása. A járás , mint mondják olyan mozgás, ami összehangolja a jobb és a bal agyfélteket, és ezzel egyszerre több ponton hozhat létre kapcsolódást.
A mesékben péládul akkor indulnak el vándorútra a hősök, találkoznak beszélő fával, értik meg az állatok nyelvét, amikor olyan kérdésekre keresik a választ, amikre a meglévő keretek között már nem tudnak emberi ésszel megválaszolni.
A nőknek elég sokszor a bennük elő sárkányt, az agresszivitás kezeléset kell tudni ertelmezni (hiszen a nőnek mindig cukinak kell lenni). Vagyis azokat a kérdéseket, hogy hogyan lehet kifejezni a haragot, és hogyan lehet mások agresszivitását “szépen” kezelni.Míg a férfiaknak a szomorúság-félelem-fájdalom hármas kifejezését tiltja meg az emberi világ, hiszen ahogy eddig tanították, a férfiak nem sírnak. Elfeledve azt, hogy az állatvilágban az alfa hím a legempatikusabb egyed, hiszen ő az aki a legtöbb vigaszt nyújtja társainak. Ezen a téren, nekünk embereknek is biztos van még mit tanulnunk. Bár ezeket a szupererőket mostanában asszertiv kommunikációs tréningeken tanítják, Solymárnál belefutottunk a VI. Kocsmatúrába, ahol résztvevők nagy száma azt mutatta, hogy a családi ünnepek után, az italok elfogyasztása mellett elég sok és sokféle kérdés megválaszolására van igény.
A Budapest környéki rövidebb szakaszok idénre elfogytak. A téli napforduló utáni 13- as szakasz végül nem volt se nem mumus, mint Sárvár felé gyalogolni a mű úton, se nem olyan misztikus, mint a Zemplen óriás fái voltak az Erzsébet úton. Valahogy csak arról szólt, bemegyunk – e az ünnepi őrület közepén saját kérdéseinkkel az erdőbe és kijövünk-e onnan feloldottan.
Járjatok velünk!
Klári és Ilcsi
#wandergirlwalks
