Ma hideg, de tiszta reggelre ébredtünk. Végre melegben készülődtünk, és a napon lassan felsejlett a regéci vár, bár a tegnapi dilemma ma reggel is kérdéses maradt: Erdőn vagy műúton tegyük-e meg a távot Telkibányáig. Hiába kérdeztünk, Erzsi hallgatott.
A fő utcán elkapott traktotos bácsi azt mondta, hogy a piros úton már korán és sokan mentek fel gépekkel a fakitermelők közül, ezért az út nem lesz olyan könnyű gyalog, míg a Kék túra útvonala ép, bár számunkra kevésbe érdekes, de a lényeg, hogy Telkibányára érkezik. A Matrixban Neonak is feladták a leckét: a kék vagy a piros kapszulát választja? Mivel mi, mi vagyunk, ezért maradtunk a piroson. Viszlát regéci Sasfészek, a bemondásra 16 km-es távnak, brutál szintkülönbségekkel vár minket az út Telkibánya felé.
Dr. Irénke elmondása szerint Erzsi a misztikus szentek közé tartozik. Szuper képességekkel rendelkező, hejre barna menyecske volt, aki férfi módjára ülte a lovat. Társdalmi státuszát tekintve igazán szokatlan volt tőle, hogy kiválóan értett a kenyérsütéshez és a még a főzéshez is. Erzsi, ahogy az iratokból fennmaradt, emellett ismerte a kertek, erdők-mezők fűinek, fáinak gyógymódjait. Szárítva, befőzve, kencének tinktúrának elkészítve szívesen használta fel őket ízesítéshez és gyógyítás céljából is akár nemesi vendégeinek volt szükség rájuk, akár a vár környékén élő szegények, elesetteknek számára készített meleg, tápláló ételeket vagy gyógyfőzeteket. Mindezek mellé rendszeresen osztott kenyeret és pénzt is a rászorulók között.
Ahogy és magasabbra haladunk a piroson az erdőben egyre intenzívebbek lesznek a színek és az illatok. Lepéseinket a sarat felváltja a fagyos talaj és lassan a szállingózó hó is. Egyszerre kerget a jeges szél és simogat a napsütés. Annyira intenzíven kavarognak, hogy a boldogság, a szeretet hormo
njai is bizseregni kezdenek.
Valós éléményként gyalogolunk bele az őszi színekbe, bőrön keresztül érezzük az aromaterápiás illatokat. Igazi mindset jelenlét. Saját illúziómat, és elvárásainkat vetítjük ki, amikor az erdőt kockásinges hipszter szénégetőkkel, erdeigyümölcsös forró teákat és tartalmas leveskínáló vadászházakat látok, ahol mosolyogva varázsolnak el erdei gombás vadraguk, gőzgombócok. A valóság ennél gyatrább. A fehérkuti erdészházban bár kint találatuk a kulcsot a zárban, de se tea, sem vaddisznóragu nem vart minket. Az útszélen dolgozó favágók pedig bár nagyon fiatalok, viszont iszonyatosan elhanyagoltak.
Mindezek ellenére nem adjuk fel, a zempléni erdők a csoda kategóriájába tartoznak.
Ezdiáig sem túrázóval, sem zarándokkal nem találkoztunk a szünet ellenére sem. Úgy tűnik, hogy ez a szakasz egy igen méltatlanul mellőzőtt része a magyar természetjárásnak. A moha mögé bújt, fába szorult tündérek, manók, boszorkányok jeleket adnak ahhoz, hogy mi mindenre figyeljünk. Szó szerint mindenre, ami az univerzális 4D-be belefér. Nemhiába vezet erre Erzsi útja mellett a Csodarabbik útja is. A hegyek nyilvánvalóan régebb óta vannak, mint az ember. És az ember sokáig igenis tisztelte a hegyeket, ahogy földet, a folyókat, a fákat és a csillagokat is. Tisztelte magasságukat, hűvösségüket, szilárdságukat, kevélységüket és szeszélyüket. Mert kihívásnak, meghódítandó rögös kalandnak tartották. A nagy dolgok valahogy mindig hegyen történtek már az Olympos-tól a kőtáblákon át az ódon Kárpátokig is hosszú a lista.
Az Erzsiről szóló visszaemlékezések alapján igazán egy életigenlő királylány volt, aki a halottaktól is kegyelettel es tisztelettel búcsúzott. A Borsó-hegyen kitérőt téve elkanyarodtunk a 2006-os repülőgépkatasztrófa emlékhelye felé. A Koszovóból hazatartó 46 szlovák katona Kassa előtt csapódott a hegynek és égett meg. Mi csak gyertyákat gyújtottunk, de a letarolt fák, a kopjafák látványa igazán szótlanná tettek minket a visszafelé tartó úton. Az élet értelme, a szabad akarat, és az isteni gondviselés szerepe az emberek életében elég komolyan megmaradnak, többnyire hatalmas kérdőjelként.
Telkibánya felé már egyre durvább szakaszok váltják egymást, semmi másra csak forró levesre vágyunk az egyre sötétebb erdő mélyén.
Mire beérünk Telkibányára a lemenő nap és a növekvő hold egyszerre vár be minket. Hát igen, nem lepődünk meg, hogy már megint minden zárva, de a szállásunkon végre Happy vaddisznóragu vörösborral áfonyával és tócsnival próbálja még emlékezetsebbé tenni azt a 16 vagyis… végül 24 km-t, amit a csodaerdőben töltöttünk. 
