A hétfőn mindig valami lezárul, de valami elkezdődik. Nekem vége az őszi szünetnek, Kláriéknál pedig most kezdődik, most ősszel ennyi időnk volt arra, hogy útközben legyünk.
Közel 100 km-t osztottunk be három és fél napba, és ezzel teljesen befejeztük az OKT2 es szakaszt, és belekezdtünk az OKT-3 ba, ami most Sümegtől Zalaszántóig tart, de lélekben a Béke sztupánál zártuk le.
Azt mondják a szentkönyvek ismerői, hogy az egyes vándorlások leírásában általában nem a vándorlét megragadasa a lényeg, hanem az átmeneti folyamatok, az egyik fokról a másikra való továbblépés képessége, elsajátítása.
Sümegprágától a Szarvaly erdészház alig 4 km-re van, bár aszfalton halad a Kéktúra, a forrásnál érdemes kicsit letérni és megállni, mert igen hangulatos kis tisztás. Mire ideértünk nagyon jó időnk lett, a szél elfúljta a ködöt és a hetet napsütéssel és majdnem 20 fokkal kezdtük így október végén.
Hétfő ellenére már érezhető volt az őszi szünet hatása, mert több családdal is találkoztunk a Fekete tótól ereszkedve a Tatika vár felé.
Innen Zalaszántó előtt, kiérőt tettünk a Béke sztupánál , de nemcsak az egyedi pecsét miatt, hanem a hely szelleme miatt is.
Annak ellenére hogy azt mondják, hogy a keleti vallások szerint a léleknek nincs drámája, mert eltűnik a szamszárában, vagyis a világ örökké körbefutó folyamában, a túránkon most sem szenvtelen és rendíthetetlen ólomkatonaként haladtunk, hanem olyan wandergörlökként, akiket a természet és a tájak változásai olykor felkavartak, máskor meg jól elérzékenyítettek. Az OKT 2-es szakaszán megtapasztaltuk, hogy vannak utak, amelyek nem királyi utak, vagyis nem lehet könnyen végigmenni rajtuk, sem megúszni, megis a szamszára miatt érdemes megtapasztalás.
Namaste.
Járjatok velünk!
Klári és Ilcsi
