10.napon, ami tulajdonképpen a 10+1 ,megérkeztünk 321.238 lépéssel oda ahonnan elindultunk. Balatonföldvár és Balatonföldvár nekünk 241,83 km lett.
Ma még beköszönünk Tamásnak , a mobil net kiürült, a belső tárhelyek telítve. Fináléban hazafelé, útrakeszen.
A Day#10+1 összeföglalója lassan készült, egyrészt ennek technikai okai vannak. A 10 nap hőséget és az 50 faktoros naptej használatát már nem nagyon bírta a mobil. Napról napra egyre nagyobb memoriára van szükségünk a digitális korban, ha nincs eszed, legyenek jegyzetek. Másrészt emberi oldalról nehéz egyes dolgokat megfogalmazni az utolsó allomáson és az utolsó lépések után.
Azt hogy járni nem konnyű azt a balettórákon tanították. A mindennapi szabad járás a színpadon nevetséges, kapkodó, modoros, merev. Sokat kellett most is menni ahhoz, hogy attetszőnek és könnyűnek látszódjanak a mozdulatok. Ne sérüléseket gyűjtsünk vízhólyagokkal,hanem élményeket.
Nemcsak járni, de megérkezni sem könnyű. Bár nem voltunk olyan hosszú időre távol, mint akik több hónapos expedícióra mennek, mégis ez az elvonulás is elegendő próbatetel volt a megszokott mindennapi kellékeink és társak, család nélkül. Lenni, vagy nem lenni.
“Nincs csodálatosabb dolog az életben, mintha az embernek van ideje. – mondta Agatha Christie – “meggyőződésem, hogy a mai embereknek nem jut belőle elég.” Hát erre mondják ” Szakíts, ha bírsz.” “Úton lenni boldogság, megérkezni halál”-mondják. Aha! De az út nem úgy változtat meg mint a villámcsapás, hanem szép lassan dolgoz át. Mire rájösz, hogy a fájdalomból és az élvezetből is van tovább, testben is és lélekben is máshol jársz. Ez az aktív öröm – lsd. bővebben flow érzés via Csíkszentmihályi.
Mindez azért is fontos, mert egy hét után elégedettek, boldogak és hálásak vagyunk azért, hogy elmehettünk, kiléphettünk az időből, a komfortzónából és ezek után a napok után visszajöttünk azokkal az élményekkel, amiket idáig megosztottunk. Elindultunk, mert menni akartunk. Álltunk, vártunk, ültünk már eleget ahhoz életünkben, hogy a Balaton Caminon a saját tempónkra rátaláljunk.
A legjobb slágereket, indulókat kerestük, dúdoltuk és nagyokat hallgattunk is sokat különbözó útszakaszokon. Ittunk, ettünk, láttunk együtt ezer csodát, sőt meglepőkett is. Nevettünk magunkon és másokkal, osztottunk meg titkokat és vágyakat, miközben a langyos vizet is feltaláltuk. Cserébe megkaptuk saját ritmusunkat, vagy ahogy régen mondták “az ütem dallamát”. Ahogy az út változott úgy változtunk mi is. Mert ez járt nekünk. Mostantól már nem kérdés “Az izmos az új szexy” és “Mindig előre, nem hátra“.
Tehát járunk tovább, de ha akarod csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon .
Béke, szeretet, sírás, nevetés, por és pizza.
Mindenkinek köszönjük!
Járjatok velünk!
Klári és Ilcsi
#wandergirlwalks
