Valaki azt mondta egyszer , hogy mindegy melyik ösvényt választod, de sétálj rajta végig. Mi meg arra gondoltunk, hogy ha már így alakult, akkor a 2021. a rendezésről fog szólni. Végignézve a Kéktúra appon az eddigi szuper útjainkat, rájöttünk, hogy igencsak akadnak hiányos részek egyes szakaszok. Nem fejeztük be például a 19-es szakaszt Mátraverebélyen az óriás sár miatti szerzett sérülések miatt, vagy a 6-os szakaszon Köveskál után, ahol kevesebb volt a napunk, mint a kilométerünk, de meglepő módon az OKT 15-ös szakasznál, tavaly januárban is felszálltunk az első buszra Pilisszentkereszten, mert olyan jeges volt az út, hogy rekordot döntöttünk az óvatosságban, pedig azt mondják, hogy akkor is haladsz előre, amikor orra esel!
Talán azért mert lehet, hogy mégis vannak dologok, amit másodszorra jobbak. Mivel fagyot igértek a hétvégére, de még nem havat arra gondoltunk, hogy túl az összes sár-beszéden, befejezzük a tavaly januárban abbahagyott 15-ös szakaszt Pilisszentkereszttől a Rozália Téglagyárig. Szerencsénk volt,hogy a korábbi HÉV-vel érkeztünk Pomázra, mert olyan sokan álltak már a sorban, hogy félő volt nem férünk fel. A később érkezőknek meg kellett várniuk a pótbuszt, de mi COVID ide vagy oda, szájmaszkban egymáshoz préselődve még eljutottunk Pilisszentkeresztre, ahol abbahagytuk tavaly.
A deres idő ellenére Dera patak mellett jó volt haladni a Pilisi Parkerdő ligetes részéig, ahol egy fára tűzött lapon jelezték, hogy a hídak biztonsága nem megbízható, sokat javításcéljából felszedtek és a lehetőség szerint a( kék)túrázók a kék háromszöggel jelezett felső ösvényen folytassák az útjukat. A gyerekes, baráti társaságok talán nem minden esetben vehették észre ezt a kiírást, mert a fenti ösvényen haladva elég sok hangot hallottunk lentről.
Ködös volt az idő, de panoráma fotókat nem azért nem csináltunk, mert nem láttuk a ködtől az erdőt, hanem mert olyan sokan voltak, hogy tumultus volt szinte minden egyes pihenőhelynél. A szurdok után a Szent-kúthoz és annak kápolnájához értünk,de mivel a kút vize le volt zárva, soha nem tudjuk meg, hogy mire gyógyír, mivel azonban felkészültek vagyunk, és van termoszunk , a melegítő teánk tartotta bennünk a lelket a Kevély-nyeregig.
Utólag is egyetértettünk abban, hogy jó időt választottunk ehhez a szakaszhoz, mert a megfagyott talajon könnyű volt kaptatni, de a nyomokból ítélve pár nappal korábban voltak itt nagy-nagy megcsúszások. A Kevély-nyereghez vezető ösvény ebből az irányból lankásan haladt felfelé, aminek kimondottan örültünk, mert már azért kezdett melegünk lenni, de a jeges szélben kevésbé lett volna szerencsés még jobban megizzadni.
A pecsételőhelyen is úgy álltunk sorban, mintha nem lenne Covid, mögöttünk is elég sokan érkeztek, egymás mellett nagy csapatokban. Bár jó volt látni, hogy sokan indulnak el olyan helyekre , ahol nem jártak korábban akár lakóhelyükhöz közel akár távol, választva ehhez hibrid megoldásokat (tömegközlekedés+kocsi+kutya+gyerek+hordozó), mégis meglepő volt a tavalyi csendes szakaszunkhoz viszonyítva, hogy mennyien és sokan voltak úton. Kezdő és haladó, rendszeres és koca túristák jókedvű csapata együtt haladva előre a cél felé. Amikor az Egri várhoz tettünk egy kitérőt egy 35 fős társaság egy tömbben vonult el mellettünk (megszámoltam), mondjuk lehet, hogy így melegítették egymást.
Próbáltunk lépést tartani a délutáni lehűléssel és a feltámadó széllel, nemcsak az arcunk , de a telefonom is lefagyott a hidegtől, így aztán Pilisborosjenőnél átvágva kicsit felgyorsulva indultunk el Üröm felé, errefelé azért jóval kevesebben csapatták a vasárnapjukat.
Bár befejeztük ezt a szakaszt, elveszítettünk kesztyűt, de reményeink szerint idén is folytatjuk a kalandos Kéktúrát tovább, hiszen “a remény beruházás a kíváncsiságba.”
Járjatok velünk 2021-ben is!
Klári és Ilcsi
