
OKT01-4. Nap Szeleste-Sárvár
Szelestétől Sárvárra elindulni az OKT-n az úgy kezdődik, hogy átmész az autópályán és a második kijáratnál Ölbő felé haladsz. Aha. Álmunkban meg majd dudálunk egy
walk with us
Szeretünk járni. Ahogy gyalogolni, menni, sétálni, vándorolni, túrázni is.
Szeretünk menni, mert a járás luxus. Az alacsony költségű, széles körben elérhető testmozgás formájaként a séta sokak számára lenézett, hétköznapi foglalatosság.
Pedig a járás egy méltánytalanul elfeledett kincs. A gyaloglás értékét nem a távolság adja meg, hanem az „az üres hely, amit ki kell tölteni”-mondja Rebecca Solnit. A gyaloglás az az idő, ahol az ember „megtalálja azt, amit nem tud, hogy keres”.
Kevesen vannak, akik megengedik maguknak azt a luxust, hogy kiszakadjanak a mindennapok zajából és rábízzák magukat két lábukra és érzéseikre.
Mikor és hol kezdődődött? Egy lépéssel a Balaton körül, aztán egy másik lépéssel Zemplénben, majd egy újabbal a Mecsekben, folytatódva a Bakonyban, Mátrában meg a Kéken, amely lépések aztán mindegyik séta után önálló ritmussal igazodtak, igazodnak egymáshoz. Ahogy mi is egymáshoz.
Szeretünk vándorolni, mert túráról túrára érezzük, hogy egy erdőben, egy útvonalon töltött idő sokkal többet ad vissza, mint amit befogadni tudunk.
A gyaloglás egy eszköz a saját világunk visszanyerésére, a blogírás pedig az idő visszafordítására.
Szeretünk gyalogolni, mert a vándorlás felszabadít. Az ember kétlábon jár, de tulajdonképpen sokkal gyorsabban repíti a képzelet, sokkal messzebbre viszi élmény, mint maga a táj.
A menés szabadság. A gyaloglás évezredek óta utakat épít. Nemcsak a tájakba, de mindazokba azokba az érzésekbe is, amikkel az arrajárók továbbmennek. Elvisszik magukkal emlékbe, amik aztán be lesznek pecsételve ide-oda, szívvel-lélekkel.
Szeretünk írni is, mert az ember nemcsak jár, hanem felejt is (sajnos). Többnyire csak arra emlékszik, ami valamiért fontos, és amiatt értékes emlék marad.
Számtalan megtett lépés és gyaloglás után rájöttünk, hogy maga a járás mennyire sokoldalú és összetett jelentésekkel bír. Ezeket az élményeket nem lehet csak beszélgetéssel, fényképekkel megörökíteni. Hiszen a túrák alatt a földrajz és az éghajlat, a történelem és kultúra mellett, még a saját képzeletünk, korábbi élményei is összefonódnak.
A vándorlások kész lélektani mesék is. Mindig kiderül, hogy mik azok a képességek, amik továbbvisznek minket, és mik azok amiket le kell tennünk az úton egy odvas fa tövébe, vagy egy sebes patak mohos kövére.
Szeretünk írni, mert gyaloglás közben mind a mozgás, mind a látnivalók intenzíven teszik a dolgukat nemcsak a testben, de az elmében és a lélekben is, és ez az, ami a járást végtelenül inspirálóvá teszi.
A járás és az írás egyszerre eszköz és cél is. Ahogy az is Wandergirlökként, hogy megosztjuk Veletek, hogy mit hozunk magunkkal útról útra.
Járjatok velünk útról -útra,
Klári és Ilcsi

Szelestétől Sárvárra elindulni az OKT-n az úgy kezdődik, hogy átmész az autópályán és a második kijáratnál Ölbő felé haladsz. Aha. Álmunkban meg majd dudálunk egy

Nemcsak az a jó abban, hogy az ember faluvégén lakik, hogy végig kell menni a falun ahhoz, hogy újra a Kék vonalán folytathassuk, hanem hogy

És akkor: tadam, tadam! Összeszedve minden eddigi úton gyűjtött bátorságunkat, holnap elindulunk az Országos Kék Túrán. Van már füzetünk, van a 1166 km hosszú útvonalra

Miközben házikészítésű zsemlét ettünk áfonyalekvárral és mellé még bundáskenyeret (1500.-/pp) a háttérzajként a rádióból mindent megtudtuk a magyarok jövő heti 3 és 4 csillagos wellness

Terápiás csillagtúránk első teljes napján, csajok a szőlőben, jógával indítják a napot. Mire végzünk a napüdvözletekkel a kávégépet még mindig nem ízzította be senki reggel

Negyedik nap végére eljutottunk 100km-es álomhatárig, bár kis lépésekkel kifelé a mindennapos komfort zónából. A Mária út elég hektikus, így nem mondhatjuk, eseménytelen. A jelölés

Igazi hercegnőkként ébredtünk: Bundáskenyérrel és a hegyek között felkelő hajnali nap mellé madárcsicsergéssel vágtunk neki az útnak. Az enyhe éjszaka elég volt ahhoz, hogy a

A tavaszi szünetre a Mária Út egyik szakaszát választottuk. Hét nap helyett négy. De ez is jó lesz! Ahogy írják, a Mária Út egy Közép-Európán

Azt mondják, járt utat járatlanért el ne hagyj! De, ha komolyan vettük volna ezt az erős, de utólag hamis hagyományt, akkor soha nem lett volna

10.napon, ami tulajdonképpen a 10+1 ,megérkeztünk 321.238 lépéssel oda ahonnan elindultunk. Balatonföldvár és Balatonföldvár nekünk 241,83 km lett. Ma még beköszönünk Tamásnak , a mobil